Király utca a VII. kerület szívében

Király utca

A mai Király utca az 1740-es években kapta első nevét, a Mittermayerische Gassé-t. Akkor ez a név a mai Jókai (akkor Gyár) utcáig volt érvényes, onnan a Lövölde térig terjedő utca szakaszt pedig Lerchenfeld Gassénak, azaz Pacsirtamező utcának hívták. Az ezt követő Englische Gasse, vagyis Angol utca neve 1786. körüli időre datálható. Az utca névadója az Országút sarkán állt, Angol királyhoz cégérezett fogadó volt. Később félreértésből Engelische König Gassénak, azaz Angyali Király utcának nevezték el. 1810-ben a tévedést korrigálták, és az utca neve Englische König Gasse, vagyis Angol Király utca lett. 1820-tól Drei Könige Gasse, Három Király az utca neve egészen 1874-ig. Ekkor elhagyták a számnevet, és magyarosították az utcaneveket, s így nyerte el a Király utca nevet. 1950-ben lecserélték a névtáblát, és Majakovszkij szovjet-orosz költő neve került rá. 1990-ben visszakapta előző nevét, a Király utcát.

A Király utca kedvező földrajzi fekvésének köszönhette gyors kiépülését. Ugyanis olyan utakra volt szükség, melyek egyes városrészeket egymással össze tudtak kötni, akkoriban ezeket öv-utaknak, ma körutaknak nevezzük. Ezen kívül szükség volt olyanokra, "melyek a város központjából kiindulva, azt a környékkel, sőt Széchényi elgondolása szerint az országgal kössék össze, tehát sugárutakra" (Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?). Az egykori országutak sugárutakként funkcionáltak, melyek az Országúton, azaz a mai Károly körúton futottak össze. A Király utca olyan sugárút volt, amely nem kívülről jött, hanem belülről indult, a mai Deák Ferenc utca folytatásaként. Eredetileg dűlőút volt, mely az egykori Városerdő, a majdani Városliget felé vezetett. A Városligetbe kivezető út a mágnások s a jómódú polgárok kocsizó és lovas sportjának jó helyszínt biztosított. A régi Pestről a Király utcán sétált ki a lakosság a Városligetbe. A Király utca a kiegyezést követően Pest legnépesebb utcája lett 7596 lakosával. A Király utca 11. számú háromemeletes bérház Pollack Mihály tervei alapján 1812-ben épült, valószínűleg kétemeletesre. A házat Prandtner József ötvös-művész számára építette.

A Király utca 13. számú épülettel kezdődnek a híres Gozsdu házak. A mögötte sorakozó lakóházak hat udvarral 240 méter hosszúságban egészen a Dob utca 16-ig érnek. Ez az építészeti szempontból különleges megoldású házsor Czigler Győző műegyetemi tanár tervei alapján készült el, 1902-ben. Erre a megoldásra azért volt szükség, hogy a keskeny utcai front mögötti mély telkeket jól kihasználja, s ezen kívül az épülő bérházak hátrányait kiküszöbölje, tágas, nyílt udvarokat, kényelmes, modern lakásokat nyerjen. Ennek érdekében pavilon-rendszerűen építette meg a bérházakat. A Király utcai telekre négy háromemeletes-, a Dob utcai telekre pedig három kétemeletes pavilont tervezett. A földszintre 45 üzlethelyiséget épített, melyek összeköttetésben álltak az épületekkel, azaz a pavilonokkal. A Gozsdu-udvarként emlegetett átjáróházban élénk kereskedelmi élet folyt, és sajátos színfoltja volt Erzsébetvárosnak. A felépült hét ház valamint a Holló utca 8. a Gozsdu-alapítvány részét képezte. Gozsdu Manó (1802-1870) román nemzetiségű ügyvéd volt. Jelentős vagyonra tett szert, melynek nagy részét magyarországi román nevelési célokra hagyta. 1869-ben nevezték ki legfőbb ítélőszéki bírónak. Emlékét 2002 óta román és magyar nyelvű emléktábla örökíti meg a Holló utcai házon. A Király utcába letelepedő polgároknak lehetőségük és érdekük volt a Belváros kereskedelmi életébe bekapcsolódni. A Király utca a kiegyezést követően Pest legnépesebb utcája lett 7596 lakosával.

Budapest VII. kerület-Erzsébetváros

Erzsébetváros múltja, története:

A török hódoltság utáni időkben a későbbi Teréz-, illetve Erzsébetváros helyén elszórt tanyák, szőlőskertek jöttek létre. A Felső Külvárosnak nevezett területen a népesség folyamatosan nőtt, 1734-ben még csak 11, 1792-ben már 559 házat számláltak össze. A későbbi VII. kerület szerkezetét az elsőként kialakult utcák (Király utca, Dob utca) határozták meg. Az 1870-es években a Nagykörút kialakítása tovább lendítette a térség fejlődését.

Az 1873-as egyesítés után, az ekkor már Terézvárosként ismert Felső Külváros már túl nagy és népes volt, ezért kettéosztották, és a Király utcától északra a VI., délre a VII. kerületet hozták létre. A VII. kerület Erzsébetváros néven vált ki Terézvárosból. Új elnevezését - amelyet 1882. február 7-én iktattak be - I. Ferenc József feleségéről, Erzsébet királynéról kapta.

A Nagykörút és a Dózsa György út közötti sakktábla szerkezetű utcarendszeren a 19. század végére gyors tempóban épültek fel a bérházak, a kerület pedig a főváros egyik legsűrűbben lakott részévé vált, mely pozícióját máig megőrizte. A köznyelv emiatt találta ki számára a "Chicago" becenevet.

Az Erzsébetváros belső, a Belvároshoz közeli részét a 2000-es években elkezdték -zsidónegyedként- emlegetni. Ennek alapjául az szolgált, hogy a 19. század óta itt voltak a budapesti ortodox zsidóság vallási életének főbb központjai. Ők azonban a népcsoport budapesti képviselőinek csak kis töredékét tették ki, ezért az elnevezés nem egészen helytálló. Kétségtelen azonban, hogy mivel ezen a területen (a Király utca, Nagyatádi Szabó, mai Kertész utca, a Dohány utca és a Károly körút között) jelölték ki 1944-ben az úgynevezett nagy gettót, egyidejűleg kitelepítve onnan a nem zsidó lakosságot, abban a sötét történelmi időszakban valóban csak izraeliták lakták.